Édes Almám
Aposztróf Kiadó, 2020
Mindig van esély talpra állni. A könyv főszereplőjének életútja is a fenti életbölcsességet bizonyítja. Berecz Vetúria zárkózott, félénk gyermekből érzelmes kamasz lesz, aki éretlen felnőttként szembesül a nagybetűs élet buktatóival. A történet végére már egy bölcs asszony int végleg búcsút a nagyközségnek, bár gyermeki énje halovány szikrája még benne pislákol. A három generáció életét bemutató regény a fiatal kamaszkortól a nagymama korú olvasókig élményt nyújt.
A történet folytatása: Fehér Cseresznye
“Nem mondanám, hogy ez a mese szomorú véget ért. Sőt, azt se mondanám, hogy véget ért. Mert még javában tart. Tart, amíg tart. Tart, amíg kell. Tart, amíg a sors akarja. Hiszen annyi váratlan fordulatot rejthet egy perc, egy nap, egy év. Vagy amennyi még hátravan.”

Olvasóim írták
Az Édes Almám adatai
Szerző: Tormási Flóra Judit
Cím: Édes Almám
Kiadó: Aposztróf Kiadó
Kiadás éve: 2020
Oldalak: 144
Részletesebb ismertető
A könyvben Berecz Vetúria életét követjük onnantól, hogy megkezdi a hatodik osztályt a Lomha Patak Általános Iskolában – ekkor már pár hónapja él Ehárban. Egy zárkózott, félénk gyermekből lesz túlontúl érzelmes kamaszon át éretlen felnőtt.
Benő a feje lágya – a történet végén egy bölcs, békés asszony int végleg búcsút a nagyközségnek. Bár gyermeki énje halovány szikrája még benne pislákol.
Kicsivel a 13. születésnapja előtt dönti el, hogy írni szeretne. Kemény munkájával kerül be a Madeline Kahn Művészképző Gimnáziumba Noszton, ahol a kezdeti nehézségek ellenére megállja a helyét – nem mellesleg rátalál a szerelem, és a gyermekévek elmúlásával az élete nem várt fordulatokat vesz.
Ízelítő az Édes Almámból
Részlet az első fejezetből:
Hiába köszönt ránk a szeptember. A nap langyos sugarai hatására még mindenki a nyárban élt. A művelődési házból az ehári Lomha Patak Általános Iskolába tartottak kicsik és nagyok – az egész utca izgatott csacsogásuktól zengett.
A szüleim hétéves húgommal célba vették az elsősök termét. Én az ellenkező irányba indultam, a második emeletre.
6. osztály, Hornyákné Balassa Bianka – állt az ajtóra szögezett táblán.
Bent bántóan csupasz falak. Egykor a tantermünket szinte kitapétáztuk az Űrgammák sztárjainak képeivel.
Most csak egy elsárgult lap árválkodott a falon, alig olvasható szöveggel:
Az Ehár név a kutatók szerint az „errekan zehar”kifejezésből egyszerűsödött le, ami magyarul azt jelenti: patakpart. A település alapítója a félig magyar, félig baszk Gentza Ksawery. 1746 fő lakja, 1995-ben nagyközségnek nyilvánították.
A tanári asztalon egy naptár mutatta a pontos dátumot: 1996. szeptember másodika, Dorina és Rebeka napja.
Átvágtam a gyermekeiktől búcsúzkodó szülők között. Az utolsó sorban leültem.
„Bianka néni még az elsősökkel van”, hallottam a távolból az egyik lelkes anyukát „El se hiszem, hogy a kis Hornyák Laura már iskolás.”
A felnőttek lassanként elszállingóztak. Magunk maradtunk.
Osztályfőnökünket látásból már ismertem. Morcos ábrázattal járt-kelt a folyosókon, amikor a testvéremmel beiratkoztunk. Váltott apáékkal néhány szót, miközben mérgesen méregetett engem.
„Itt van!”, ordította az egyik fiú. A lárma azon nyomban sugdolózássá halkult.
Bianka néni belépett a terembe. Vállig érő szőke haját gondosan megigazgatta. A puszta tekintetével megfagyasztotta a vért az ember ereiben. Tekintetével végigpásztázta az osztályt. Gyorsan elrejtőztem az arcom elé tartott levél mögött, amelyet a családunk barátja írt, akitől néhány hónapja megvettük a házat. Szerettem olvasgatni, megnyugtató érzés volt.
Kedves Vince és Emese!
Bocsánat, hogy jó ideje nem jelentkeztem. Tudjátok, az élet úgy jó, ha zajlik.
Ne aggódjatok, az üzlet, amit Vince kibérelt szuvenírboltnak, a lehető legjobb választás. Forgalmas környéken van, ráadásul csak húsz perc séta a Lópatkó utca öttől. Itt az alaprajz az új otthonotokról, ahogy megbeszéltük. A két kiscsajnak a gyerekszobában hagyjuk Katáék emeletes ágyát.
Furcsa elmenni. Itt nőttem fel.
Mintha csak tegnap bandáztunk volna a barátaimmal a Lomha Panzióban. Néha feltűnt egy turistacsoport, de egyébként az épület többnyire üresen állt, és mi felügyelet nélkül lehettünk. Ott váltottuk az első csókunkat Micivel. Biztos vagyok benne, hogy a két kiscsaj is imád majd ott rosszalkodni; persze, ha elég idősek lesznek hozzá.
Amúgy mostanában az iskolások sokszor járnak arrafelé. Gyakran tartják a Lomha-patak mentén a biológia- és rajzórákat. Sőt, a gyerekkórus is ott szokott próbálni.
Jut eszembe: amikor jöttök szerződést kötni, megnézhetjük a mozit, amit nemrég újítottak fel. Még autósmozit is kialakítottak mellette. Illetve elmehetnénk az állatkertbe, persze csak akkor, ha már nem ijed meg a kisebbik csajszi a szomszédos temetőből áthallatszó gyászindulótól. Emlékszem, mennyire megijedt tőle, amikor néhány éve itt jártatok.
Nemsokára találkozunk. Addig bármi kérdésetek van, írjatok.
„Csóka” családnak!
Feriék
A levélhez gemkapoccsal rögzítve az ígért ábra.
Aprócska előudvar. A bejárat mellett a nappali. Szemben az ebédlő, ahonnan a mosószoba és a konyha nyílt. Két hálószoba, az egyiken a húgommal osztoztam. Még mindig megvan az emeletes ágyunk. Most távoli rokonaink használják. Az egyikük kapafogú, mint a testvérem volt. Vállig érő, sötétszőke fürtjeivel, gesztenyebarna szemével szinte az ő hasonmása.
Édesanyám színpompás kertet hozott létre a ház mögött, közepén egy tavacskával. Sokszor nézegettem a benne úszkáló halakat. A vízben tükröződő képem egy sápadt, szőke és kék szemű, vékony leányzót mutatott, akinek kócos haja a derekáig ért.
„Szóval”, zárta Bianka néni az évnyitó beszédet, „mindenkinek sok sikert kívánok!”
Dedikálás Balatonszárszón
Cukrászda, könyvdedikálás, 2020.08.08.
További fényképek az eseményről itt .